Jung Zseni, a leginkább aktjairól híres fotóművész érett fejjel lett nagyvárosiból falusi lakos. Mindeközben anyuka, majd nagymama, aki még ma is maga cipeli a fotós felszerelését. Állítólag, amíg nem tudták a helyiek, hogy mit rejtenek a speciális formájú táskák, azt hitték, pecázni jár az Ipolyra.
- Amikor először kezdett aktokat fotózni, feltehetőleg furcsán néztek önre, mint nőre. Ez addig amolyan férfi privilégium volt.
- Lehet, de biztos vagyok benne, hogy nekem sokkal könnyebb volt aktot fényképezni, mint a férfi kollégáimnak. A női modellek ugyanis rögtön pózolni kezdenek a férfi fotósnak, mert így gondolják egyengetni a karrierjüket. Nálam ez fel sem merült, hál' istennek, mert amúgy csak a természetességgel tudok bármit is kezdeni.
- Ami önből is árad, s nem csak azért, mert elvonult a városból falura, hanem mert úgy látom, a munkája egyben az élete is. Sosem billent ki ez a köztünk szólva elég törékeny egyensúly?
- A látszat csal, mert a két dolog egy nő esetében sosem mosódhat össze. Megszültem és felneveltem két gyereket - egyikük, Anna Hollandiában tanár, a másik, András operaénekes itthon -, azaz egyfelől végeztem a klasszikus anyai teendőket, másfelől pedig szenvedélyesen dolgoztam a szakmámban. Véleményem szerint az a normális, ha az ember nem lihegi túl ezeket a dolgokat.
- Honnan a hit ebben a sokszor ronda világban, hogy a szép és a nemes dolgok felmutatásával jobbíthatunk környezetünkön?
- Onnan, hogy ezek az értékek megvoltak bennünk és élni is tudtunk velük, de most egy kicsit elvesztek valahol. Mindenütt azt tapasztalom, hogy az emberek kegyetlenül sóvárognak valami édeni után, csak nem tudják megfogalmazni azt. Ami feltehetően az örökérvényű szépség......
A cikk teljes terjedelemben itt olvasható:
http://www.stiluseseletmod.hu/news/index.php?itemid=956&catid=4
Könyvei kaphatóak:
http://www.libri.hu/hu/talalati_lista/?search_cat=szerzo&pr_type=book&text=jung+zseni&x=29&y=12
Nézd meg a Vaterán is:
http://www.vatera.hu/listings/index.php?q=jung+zseni&c=0
Kulcsszavas tartalom
- a férfi (1)
- a nő (2)
- anál (2)
- Anglia (4)
- art (28)
- aszexualitás (1)
- bdsm (2)
- Bemutatkozás (1)
- cenzúra (2)
- cici (1)
- coitus (1)
- Dekameron (1)
- egyház (1)
- Evgeny Freeone (1)
- feet (3)
- Franco tábornok (1)
- Franz Kafka (1)
- gay (4)
- group (2)
- humor (5)
- irodalom (1)
- japán (1)
- Jung Zseni (1)
- Lengyelország (1)
- leszbi (1)
- Lorenzo Ridolfi (1)
- Lux Elvira (1)
- Magyarország (4)
- maszturbáció (5)
- ondó (2)
- orál (3)
- orgazmus (1)
- perverzió (3)
- Peter Fendi (1)
- popó (1)
- punci (1)
- Románia (1)
- statisztika (1)
- szexinfó (35)
- szüzesség (1)
- szvinger (1)
- Tamara de Lempicka (1)
- tantraszex (2)
- Tony fekete (1)
- Túró Rudi (1)
- USA (1)
- világháború (1)
- világűr (1)
- világválság (1)
- Wesselényi Miklós (1)
- Woody Allen (1)
Rendszeres olvasók
Az oldalról
Miről szó ez az oldal?
A pornó és az erotika közt nehezen meghatározható, de mégis fennálló különbség megjelenítése szövegben és képekben.
-----------------------------------------
A tartalomról.
Az írások és képek tartalmával a blog készítője nem minden esetben tud azonosulni, de tudja, hogy a szexuális életünk változatossága miatt a "kinek a pap, kinek a papné" elv érvénysül.
------------------------------------------
Az illusztrációkról.
A képeket kéretik az egér
jobb gombjával kijelölni,
és megnyitás új lapon (oldalon)
módon megnyitni, ha teljes
méretben szeretnéd megtekinteni.
A pornó és az erotika közt nehezen meghatározható, de mégis fennálló különbség megjelenítése szövegben és képekben.
-----------------------------------------
A tartalomról.
Az írások és képek tartalmával a blog készítője nem minden esetben tud azonosulni, de tudja, hogy a szexuális életünk változatossága miatt a "kinek a pap, kinek a papné" elv érvénysül.
------------------------------------------
Az illusztrációkról.
A képeket kéretik az egér
jobb gombjával kijelölni,
és megnyitás új lapon (oldalon)
módon megnyitni, ha teljes
méretben szeretnéd megtekinteni.
Időrendi tartalom
-
▼
2009
(85)
-
▼
július
(25)
- Art
- Aszexualitás
- Az anális gyönyör...
- Art
- Pajzán székely mesék
- Art
- Swingerológia
- Art
- Riport Jung Zsenivel
- Képek
- Interjú Lux Elvirával (részlet)
- Képek (Belépés kizárólag nőknek!)
- Woody Allen...
- Tamara de Lempicka
- Túró Rudi
- A trón melege
- Wesselényi Miklós
- Képek
- Dekameron és a válság
- Jóni-, és lingam-masszázs
- Képek (Testfestészet)
- Képek
- Franco-korszak
- Szex az űrben
- Képek
- ► szeptember (6)
-
▼
július
(25)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése