Dekameron és a válság

A The Guardian című angol napilap egyik újságírója szerint a válság idején az a legjobb, ha szépirodalmat olvasunk, mert sok erőt meríthetünk az írásokból. Példaként Boccaccio Dekameron című műremekét említi, amely szerinte arra tanít minket, hogy a nehéz időket úgy a legkönnyebb túlélni, ha egymáshoz fordulunk és élvezzük a fizikai örömöket.

Giovanni Boccaccio Dekameronja a XIV. században játszódik Toscanában. Az író a könyv elején felvázolja a válságos időket, komoly hangnemben ecseteli a pestis pusztítását, amely nem kímélt sem gazdagot, sem szegényt. A mű születésének idejében még nem lehetett tudni, hogy a járvány vajon egész Európát kiirtja-e, így akkoriban minden kilátástalannak tűnt. Mégis, Boccaccio a sokkoló beszámoló után teljesen más hangnemben folytatja művét, a könyv ezután az életről, leginkább az örömről és a nevetésről szól.

A történet főszereplői a népességet tizedelő pestis elől egy birtokra menekülnek, ahol mesékkel szórakoztatják magukat és egymást. A tíz főszereplő táncol, mulatozik és énekel a birtokon, majd mind a tízen történeteket mesélnek, ezekből a novellákból rakódik össze a Dekameron. A történetek között vannak tragédiák és félelmetes kísértethistóriák is, de a többség vidám, élettel teli, a legemlékezetesebbek persze az erotikusak.

Johnatan Jones szerint a Dekameron sokkal nyersebb, mint a kortárs író, Chaucer (Canterbury mesék) írásai, és sokkal átfogóbb képet ad arról, hogyan viselkednek az emberek krízis idején. „Az író nem mutat keresztény megbánást az erkölcstelen vidámságért, és a karaktereket sem gyötri bűntudat, pedig festők, kereskedők, apácák és papok adják át magukat a testiségnek” – írja Jones művészeti blogjában.

És tényleg. Ha belekukkantunk a könyvbe, az egyik mesében arról olvashatunk, hogy az apácafőnöknő rajtakapja az egyik nővért, amint az a szeretőjével csinálja, ám a sietős ítélkezés közben a főnöknő nem veszi észre, hogy az apácák fejfedője helyett maga is szeretőjének alsónadrágját húzta a fejére. A történet vége, hogy mindkét apáca megtartja a szeretőjét, amelyik nővérnek pedig nincs kedvese, annak az író humorosan azt ajánlja, az illető foglalatoskodjon magával saját tudása szerint. Egy másik mesében az egyik férfi meggyőzi a másikat, hogy az terhes. A „teherben maradt” férfi a feleségét hibáztatja, merthogy „az asszony mindig felül szeret lenni”. A terhes férfi pénzt ad a barátjának, hogy szervezze meg az abortuszt, de végül az összeget kettesben nagy lakomára költik.

„Na és mindennek mi köze a gazdasági válsághoz?” – teszi fel a kérdést Jones. „Boccaccio tudatosan helyezi a mesemondó-maratont a fekete halál idejére, miközben egyetlen novella sem utal a pestisre. A mesék úgy egészében az életről, a túlélésről, szimpla emberi cselekedetekről szólnak, ahogy újranépesítjük a földet. Európa elvesztette az embereit, de újak születnek majd.”

Boccaccio tudta, hogy a szexuális erkölcs szabadosabb nehéz időkben, az emberek egymáshoz fordulnak vigaszért, és a történetek nagyon jól tükrözik ezt. A könyv mondandója, hogy semmi sem veheti el az életkedvünket, az emberek képesek eredményes, kreatív és boldog életre a legszörnyűbb időkben is, és ebből mindenki csak erőt meríthet. Ha az olvasás mégsem elég vonzó, akkor csapjuk le bátran a művet, és forduljunk kedvesünkhöz vigaszért, vagy aki akar, foglalatoskodjon saját magával a legjobb tudása szerint.