2004-ben, a Pesti Vigadó-ban megrendezett kiállítás kapcsán:
Tizenkét éve gyűjt úgyszólván mindent a szexualitással kapcsolatban egy budapesti üzletember. Tony Fekete kincsei egyedülállóan mutatják be az emberek sokszor titkolt életét, az erotikához fűződő viszonyukat. Legújabb kiállításával a kelet - európai szex és a homoszexualitás tárgykörében szeretne provokálni mindenkit, azzal a nemes céllal, hogy végre ismerjük meg egymást, hátha utána könnyebben megy az elfogadás is.
Tony Fekete ismét az erotika rejtett zugaiba szeretné elkalauzolni az erre fogékony kíváncsiskodókat. Éppen újabb kiállításának tárgyait rendezgeti, amelynek a kelet-európai szexualitás, és a homoszexualitás lesz a témája. Tony, szokásához híven, most is igyekszik olyan műalkotásokat kiválasztani, amely figyelemfelkeltő és megdöbbentő is egyben.
Tony Fekete: „Alapjában véve nem prűdek a magyarok, a magyar fej nem prűd. De a magyar társadalom elég prűd. A cél az, hogy aktiváljunk embereket, hogy provokáljunk. Mert hogyha én tudom, hogy van ilyen, akkor az emberek el fogják fogadni ezeket”.
A kelet európai tárgyak közül talán az egyik legérdekesebb egy lett művész fotósorozatának egyik darabja. A kép Jelenáról, egy orosz táncosnőről készült, aki egy vonatbalesetben vesztette el mindkét lábát.
„Azért nagyon izgalmas, mert konfrontálja az előítéleteket a szépségről, és itt van valaki, aki nemcsak hagyja magát fényképezni, de büszke erre, elfogadta, és szépnek tartja magát. Továbbra is dolgozik, tánctanár”.
Az Angliában született magyar származású úr két évvel ezelőtti erotikus kiállításán leginkább saját gyűjteményének darabjait állította ki. Tony ugyanis 12 éve szenvedélyesen keresi a különleges erotikus tárgyakat. Eddig körülbelül 2000 darab pikáns műalkotás tulajdonosa. Lakásának szinte minden szeglete erről a szenvedélyről tanúskodik.
Mostani kiállítására azonban más gyűjtőktől is kölcsönzött tárgyakat. Egyik albuma például pikáns selyemkendőket rejteget. A festmények a negyvenes évekből származnak, amikor az erotika ábrázolása tabunak számított, így csak titokban lehetett festeni, és később akár továbbadni őket.
Tony szerint a szocialista idők erotikus művészete nagyon izgalmas, hiszen akkoriban minden ilyesmit tiltottak, mégis titokban rengeteg pajzán műalkotás született. Mi több házi pornográf képek is készültek, amelyeket rendszerint albumokban rejtegetett gazdájuk.
„Egy cseh férfi a buszmegállóból felhívott csajokat, és azokat lefotózta, és egy albumba tette a szép fotókat”.
A kiállításon híres művészek, többek között Jean Cocteau, munkái is láthatók lesznek, amelyek a homoszexualitás témájával foglalkoznak. Tony szerint ugyanis ez még mindig a tabuk közé tartozik, legalábbis itt Magyarországon.
„ Ha az ember csinál egy kiállítást, és mutatja, hogy ez létezik, és nemcsak a minden napi életben, hanem a művészetekben is, és neves művészek foglalkoznak ezzel, az segít elfogadtatni a társadalomban”.
Az egyik album képei fiatal fiúk szerelmét ábrázolják.
„Ami érdekes, az az, hogy a fiúk lányosak a képeken, ez a legfontosabb és legritkább mappa a homoszexualitás terén”.
Tony szerint mindenki maga dönti el, hogy mit tart túlzásnak, vagy éppen mit fogad el a szexualitás területén. Számára az a legfontosabb, hogy az emberek legalább ismerjék meg az erotika különböző oldalait, és beszéljenek akár nyíltan a tabukról is. A kiállítás jövő héten szerdától tekinthető majd meg a Pesti Vigadóban. Tony Fekete garantálja, hogy ha eddig nem, a kiállítás után bizonyára lesz miről beszélni, tabukból ugyanis nem lesz hiány.
Kulcsszavas tartalom
- a férfi (1)
- a nő (2)
- anál (2)
- Anglia (4)
- art (28)
- aszexualitás (1)
- bdsm (2)
- Bemutatkozás (1)
- cenzúra (2)
- cici (1)
- coitus (1)
- Dekameron (1)
- egyház (1)
- Evgeny Freeone (1)
- feet (3)
- Franco tábornok (1)
- Franz Kafka (1)
- gay (4)
- group (2)
- humor (5)
- irodalom (1)
- japán (1)
- Jung Zseni (1)
- Lengyelország (1)
- leszbi (1)
- Lorenzo Ridolfi (1)
- Lux Elvira (1)
- Magyarország (4)
- maszturbáció (5)
- ondó (2)
- orál (3)
- orgazmus (1)
- perverzió (3)
- Peter Fendi (1)
- popó (1)
- punci (1)
- Románia (1)
- statisztika (1)
- szexinfó (35)
- szüzesség (1)
- szvinger (1)
- Tamara de Lempicka (1)
- tantraszex (2)
- Tony fekete (1)
- Túró Rudi (1)
- USA (1)
- világháború (1)
- világűr (1)
- világválság (1)
- Wesselényi Miklós (1)
- Woody Allen (1)
Rendszeres olvasók
14.:Tony Fekete, egy gyűjtő véleménye:
on 2009. június 4., csütörtök
Címkék:
Magyarország,
szexinfó,
Tony fekete
Az oldalról
Miről szó ez az oldal?
A pornó és az erotika közt nehezen meghatározható, de mégis fennálló különbség megjelenítése szövegben és képekben.
-----------------------------------------
A tartalomról.
Az írások és képek tartalmával a blog készítője nem minden esetben tud azonosulni, de tudja, hogy a szexuális életünk változatossága miatt a "kinek a pap, kinek a papné" elv érvénysül.
------------------------------------------
Az illusztrációkról.
A képeket kéretik az egér
jobb gombjával kijelölni,
és megnyitás új lapon (oldalon)
módon megnyitni, ha teljes
méretben szeretnéd megtekinteni.
A pornó és az erotika közt nehezen meghatározható, de mégis fennálló különbség megjelenítése szövegben és képekben.
-----------------------------------------
A tartalomról.
Az írások és képek tartalmával a blog készítője nem minden esetben tud azonosulni, de tudja, hogy a szexuális életünk változatossága miatt a "kinek a pap, kinek a papné" elv érvénysül.
------------------------------------------
Az illusztrációkról.
A képeket kéretik az egér
jobb gombjával kijelölni,
és megnyitás új lapon (oldalon)
módon megnyitni, ha teljes
méretben szeretnéd megtekinteni.
Időrendi tartalom
-
▼
2009
(85)
-
▼
június
(28)
- 14.:Tony Fekete, egy gyűjtő véleménye:
- 15.: Art (Lorenzo Ridolfi)
- 16.: Bizarr vagy perverz? 1. rész
- 17.: Leszbi, vagy nem lenni (képek)
- 18.: A másik lyuk (képek)
- 19.: Szexuális szokások
- 20.: Eszem azt a pici szád (képek)
- 21.: Bizarr vagy perverz? 2.rész
- 22.: A női szépség (képek)
- Erotika a fronvonalon
- Art
- Art
- Cenzúra
- Kína és a szex
- Art
- Art
- Eszterlánc
- Art
- Lábujjszopás
- Art
- Tantra
- Art
- Ez vicc?
- Gondolat
- Art
- Kis halál
- Art
- Szüzesség
- ► szeptember (6)
-
▼
június
(28)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése